Kubassek János geográfus- és tudománytörténész, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum címzetes igazgatója, Kőrösi Csoma Sándor életútjának kutatója Atlasz varázsa címmel jelentette meg 718 oldalon az elmúlt negyven év során megjelent cikkeit, tanulmányait. Az életműkötet olyan magyar utazókat, földrajzi felfedezőket mutat be, akik a világ különböző tájain és a Kárpát-medencében utazgattak. Ennek kapcsán jelent meg interjú a szerzővel az Országúton. Ajánljuk figyelmükbe a kötetet és interjút!

Csoma-konferenciáink rendszeres előadója, Kubassek János nemzetközi geográfus, címzetes múzeumigazgató, több mint 200 tanulmány, és két tucat könyv szerzője. Köztük a Csoma-életrajzok sorában kiemelkedő a A Himalája magyar remetéje címet viselő Kőrösi Csoma Sándor monográfiája. Kubassek János tanulmányútjai során maga is gyalogszerrel járta be Kőrösi Csoma Sándor munkásságának színtereit. Az eredetileg 1999-ben megjelent életrajzi leírás alapkiadását 2003-ban és 2019-ben újabb, kortörténeti és földrajzi adalékokkal bővített, átdolgozott kiadásokkal fejlesztette tovább. 

Csoma székelyföldi követői közül Jakabos Ödön alakja is élénken foglalkoztatta Kubassek Jánost. Az áltaéa személyesen ismert "megszállott székely fiatalember a hetvenes évek elején Csomakőrösről indulva a maga erejéből, öt dollárral a zsebében gyalogszerrel járta be Indiát. Útinaplója megrendítő, torokszorító, mégis lélekemelő olvasmány" – mondja róla az Országút interjújában. 

Tova az interjúhoz.


Könyvismertető, hátlap ATLASZ VARÁZSA. Tudománytörténeti értekezések, tanulmányok, cikkek, előadások, nekrológok, interjúk. Medicina Könyvkiadó Zrt., 2023 A szerző geográfus, tudománytörténész 1983-2023 között az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója – jelenleg címzetes igazgatója. Fő kutatási területe a magyar utazók, földrajzi felfedezők tevékenysége. Már pestszentlőrinci gimnazistaként szenvedélyesen érdeklődött felfedezőink utazásai iránt. Nagy hatással volt rá példaképe, Balázs Dénes, a hátizsákos karsztkutató, földrajztudós. A szerző az ő ösztönzésére járta a világot.

A Föld hat kontinensének 108 országába jutott el. Egyetemistaként – ösztöndíjtalanul – felkereste Kőrösi Csoma Sándor életútjának dél-ázsiai helyszíneit. Eljutott Indiába, a Nyugati-Himalája kolostoraiba, Zanglába, Phouktálba, Kanamba. A Magyar Tudományos Afrika Expedíció tagjaként kereste fel a Teleki-vulkánt, a Kilimandzsárót, a Kenya-hegységet és a Rudolf tavat valamint Kongó dzsungel birodalmát ahol Torday Emil egy évtizedet töltött, majd Délnyugat-Afrikát, ahol Magyar László tett felfedező expedíciókat. Bejárta Benyovszky Móric kalandos útjainak helyszíneit Tajvanon és Madagaszkáron. Azonosította Xantus János észak – amerikai és délkelet – ázsiai kutatásainak színtereit. Expedíciót vezetett Almásy László felfedezéseinek helyszínére, a Szaharába, a Gilf Kebírbe.

Felkereste Reguly Antal útján a Sarki- Ural sziklabirodalmát és Déchy Mór nyomdokain a Kaukázus jégvilágát. Londonban 1989-ben Soros-ösztöndíjasként a Brit Királyi Földrajzi Társaságban és a British Múzeumban, Washingtonban 2006-ban Fulbright-ösztöndíjasként a Smithsonian Intézetben és a Kongresszusi Könyvtárban kutatott. Találkozott korunk jeles világjáróival, a kőolajgeológus Saáry Évával, az első Antarktiszon járt magyar nővel, a meteorológus Farkas Edittel, és az irodalmár Kabdebó Tamással. Eljutott a déli féltekére, a legnépesebb muszlim országba, Indonéziába, ahol Flores- szigetén ismerte meg a magyar alapítású Szent István Iskolát és létrehozóját, a verbita misszionárius Krump Tamást. E kötetben azoknak a világjáró magyar tudósoknak, földrajzi utazóknak kíván tisztelegni, akik szellemi- kulturális hidakat építettek hazánk és a világ távoli tájai között. Életművükkel a magyar és az egyetemes tudományt gazdagították. Kapcsolatteremtő képességük, áldozatkészségük és eredményeik napjainkban is orientációs pontokat jelentenek.

Fotó: (fenn) Kőrösi Csoma Sándor tanítómesterének oldalági leszármazottjával 1998-ban – Kubassek János archívumából (via Országút).
Kapcsolódó: "Az Élethez kitartás kell" – kisriportfilmünk a legelső Csoma – Dr.Bálint Gábor – Jakabos Ödön emléktúra résztvevőivel

Megosztás
Sütiket használunk

Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek közül néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek nekünk a webhely és a felhasználói élmény javításában (nyomon követési sütik). Ön dönthet arról, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni az oldal összes funkcióját.