Alapításának 140. évfordulóját ünnepli a Kovásznai Református Férfidalárda

Hagyományosan kórustalálkozóval ünnepli 140. évfordulóját az Antal Ernő karnagy, kántor által vezetett Református Férfidalárda október 19-én, szombat délután 16 órától. Az ünneplő kórus mellett a kovásznai belvárosi református templomban meghívottként vesz részt: a Székelytamásfalvi Férfikórus, a Pákéi Református Egyházi Dalkör, a keresztvári Fekete Lajos Férfikórus, a Kovászna-Vajnafalvi Református Egyházközség Hozsánna Kamarakórusa és a Kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda, akiktől a programterv szerint 4-4 dalt hallgathat meg az ünneplő közönség. A 140 éves múltra az alábbiakban az esemény konferansziéja, Szántó István kórustag  – és egyben pákéi karnagy – összefoglalója révén tekintünk vissza.  Boldog jubileumi ünneplést kívánunk!

A találkozót a programterv szerint áhítat és az elhunyt kórustagok emlékére állított kopjafa megkoszorúzása nyitja a temetőben, ezt követi a kórusok fellépése a templomban, majd a Mindenkori Dalosok Kopjafája körüli főhajtás a templomkertben.

Visszapillantó a 140 évre – Szántó István összefoglalója:

"Alapításának 140. évfordulóját ünnepli a Református Férfidalárda. Eötvös József gondolatát idézem:

„Emlékeiből él az ember, s múltból él az emlékezet. Kinek nincsen múltja, nem lehet jelene, s jövője sem”.

E gondolat érvényes lehet nemzetekre, népekre, de ugyanakkor meghatározó kisebb közösségekre nézve is. E gondolat alapján a 140 éves múlt szilárd hátteret biztosít a mai ünnepségünknek és feltételnélküli reményekkel ruház fel a jövőt illetően. Hogy beletekinthessünk a kezdetekbe, érdemes egy pár szót szólani arról a korról, amely lehetővé tette ezen egyesületek, mai kifejezéssel élve civil szervezetek megalakulását, működését.

1867, tehát a kiegyezés utáni korban vagyunk. Magyarországon az államiság és az alkotmányosság keretei között szükségessé vált a társadalom szerepvállalása a kultúra terjesztésében is. Báró Eötvös József királyi vallás és közoktatási miniszter népművelési koncepciója szerint, a kultúra éltetését már nem elsőrendű állami tevékenységként nevezi meg, hanem úgy, hogy az iskolafenntartást és általában a műveltség terjesztését „a községek és felekezetek” tevékenységi körébe utalta át.

Több kormányrendeletben társadalmi egyesületek létrehozására szólít fel, melyeknek a tevékenységi köre a műveltség és a kultúra terjesztése volt.

Így alakultak meg az olvasóegyletek és a dalkörök minden településen, majd 1885 április 12-én a kolozsvári Vigadóban ennek a koncepciónak alapján alakul meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület az EMKE, amelynek 60 éven keresztül lelkes vezetője, elnök-főtitkára volt a pákéi származású Sándor József. Az EMKE egészen 1947-ig, feloszlatásáig koordinálta az erdélyi magyar művelődési életet.

Pákéi Sándor József (1853–1945)

Megjegyzendő: Kőrösi Csoma Sándor emlékének megörökítését országgyűlési képviselőként ő emelte országos üggyé, ő kezdeményezte a helységnév változtatást is Körösről Csomakőrösre. Születésének 150. évfordulóján, 2003. november 16-án, a cikkünk történelmi visszaemlékezését nyújtó Szántó István polgármestersége alatt, a pákéi templom külső falára emléktáblát helyeztetek el az emlékére az EMKE Országos elnökségének támogatásával, melyet Kötő József EMKE-elnök leleplezett le. Képforrás

Ennyi bevezető után térjünk rá a dalárda történetének ismertetésére.

Egy 1884 január 2-i bejegyzés közzéteszi a Tamó Károly református kántor vezette polgári dalárda legrégebbi névsorát:

1. Tamó Károly
2. Kádár Imre
3. Butyka Dénes
4. Vén Samu
5. Bartha András
6. Paizs András
7. Benke Gergely
8. Gocz Ferenc Ifj.
9. Csutak Barabás
10. György Lajos
11. Károly Samuel
12. Ugron Tamás
13. Székely Gergely
14. Pásztor Ferenc Jegyző
15. Gocz Ferenc Id.
16. Abod Imre
17. Kovács Dénes
18. Benke Miklós
19. Butyka Imre
20. Székely Mihály
21. Kádár Lajos
22. Szotyori Károly
23. Gocz Domokos

Az előbbiekhez csatlakozott a következő évben:

1. Szabliti Sándor
2. Antal Gyula
3. Mátyás Miklós
4. Bodor Imre
5. Bíró Zsigmond
6. Bartha Sándor
7. György Mihály

A dalárda vezetését Batkó János karnagy veszi át, az elnök Tamó Károly lesz. 1886-ban új tagokkal bővül, Csutak Lajos, Károly Sámuel és Ferenczi Ferenc személyében. 1894-ben elhunyt az alapító énekvezér Tamó Károly.

Az ezt követő néhány esztendőben nincsenek említésre méltó feljegyzések, de a századfordulói erőteljes EMKE mozgalom magával ragadja és kiemeli a megsemmisülés veszélye felé sodródott dalárdát.

1910-ben az EMKE fennállásának 25 éves évfordulója alkalmával avatják fel a – sokak megállapítása szerint: „egész vármegyében, díszeiben és szépségében felülmúlhatatlan” – zászlót, melynek egyik oldalán a dalárda megnevezése: „Kovásznai Emke Daloskör” található.

Jött az első nagy világégés, az első világháború, majd Trianon. Az anyaországtól elszakadt Erdélyben azonban a kórusmozgalom érdekes módon az életrevalóságában és a tenni akarás tekintetében túlszárnyalta az anyaországbelit.

Tárcza Bertalannak a Romániai Magyar Dalszövetség főtitkárának egy 1927-beli Szegeden elhangzott beszéde annak ad tanúságot, hogy az elszakadás nem letargiát, hanem a korábbinál is határozottabb és céltudatosabb cselekvési szándékot szült. 1924-1928-ig az EMKE keretén belül ugyan, de hovatovább közelebb kerül az egyházhoz. A vezetője ebben az időben Dancs Lajos énekvezér.

Ebben a korban, úgy, mint majd később, több évtizeden át, egyedül a templom marad az a hely, ahol magyar szót ki lehetett szabadabban mondani, ahol a nemzeti kultúra művelése valamennyire biztonságot érezhetett.

Az egyház szempontjából is fontos volt együttműködni ezekkel az egyesületekkel, mert komoly garanciát jelentettek olyan szempontból, hogy a tagok, mint egyben egyháztagok egymást inkább megismerhessék, összetartsanak, mint reformátusok, e réven jöjjenek a templomba, vallásos estékre és egyéb egyházi összejövetelekre, fejlődjön református öntudatuk, mindig felszínen tartva felekezeti kötelezettségeiket.

Ebben a korban meg kell említenünk azt is, hogy párhuzamosan, Kovásznán 1925-ben alakult és kb. 1930-ig létezett az ipartestület keretén belül egy több mint 20 főből álló vegyes kar, Bartalis Jenő karnagy vezetésével.

• 1928-ban a dalárdánk versenyen vesz részt Segesváron, melyen serleget és jutalmat nyer. 
• 1929-ben itt Kovásznán rendezik meg a versenyt, melyen a környék 32 dalárdája és Fogaras vett részt.
• 1932-ben a vajnafalvi új református templom felszentelésén énekelhetett a dalárda, dr. Makkai Sándor püspök jelenlétében, Havadtői Sándor református lelkész szolgálata idején.
• 1934-ben Sepsiszentgyörgyön, Háromszék vármegye zenekari és énekkari versenyét rendezik meg, melyen dalárdánk serleget nyer, mely most is ott áll ereklyéink között. 1940-től a négy éves „magyar idő” alatt újra fellendül, és új értelmet kap a kórusmozgalom, annak ellenére, hogy sok tagot elvittek katonának és mondhatni, hogy a társadalmi légkör sem kedvezett a közös éneklésnek. A dalárda otthont kap a kultúrházban, melynek fele a községé, fele pedig az egyházé. Ebből a korból a következő dalárdanévsor maradt fenn: Ugron János, Weiss János, Egyed Imre, Olasz Ferenc, Csomós Albert, Kis János, Vencz Imre, Vén József, Olosz Gyula, Táska Vilmos, Kozma Imre, Vén János, Nagy Lajos, Csutak Lajos, Páll Lajos, Egyed József.

• 1942-ben a dalárda részt vesz Csomakőrösön, a Csoma Sándor halálának 100. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségen.
• 1944 után újabb korszak következett. A kommunizmus éveiben a dalárda tagjai legtöbbször két fronton,a városi dalárdában és ugyanakkor az egyház keretén belül temetéseken és egyházi ünnepélyeken szerepelnek.

• A városi dalárda vezetői a 60-as évektől Csorja Ferenc tanár Balázs Zoltán zenetanárral karöltve. Az egyházi dalárdát Maák Gyula énekvezér, majd Réthi Mihály református lelkész,1974-től pedig Farkas György református lelkipásztor vezetik.
• 1973-ban Réthi Mihály lelkész vezetésével a dalárda fellépett Székelyudvarhelyen, Parajdon és Segesváron.

1975-ben részt vett a pákéi dalárda 75 éves jubileumán, ugyanakkor városi dalárda néven pedig Csorja Ferenc vezetésével Sepsiszentgyörgyön szerepelt.

Ebben az időszakban az egyház keretén belül, volt dalárdatagok temetésén és egyházi ünnepélyeken énekelt.

• 1982 szeptember 19-én a vajnafalvi református templom építésének 50. évfordulóján lépett fel és még az nap este itt a központi templomban tartotta a 100 éves jubileumát. Ez alkalommal emléklapot kaptak tízen, az 1919 óta működő tagok.
• 1983-tól Kusztos Tibor lelkipásztor felesége Kusztos Ildikó, majd Antal Ernő kántor vezették a dalárdát.
• 1985-től Csorja Ferenc nyugalmazott tanár veszi át a vezetést, aki szakmai felkészültségének és sok évi tapasztalatának köszönhetően a kornak megfelelő útra igyekezik terelni a dalárda felkészítését. A segédkarmester Antal Ernő kántor.
• 1986-ban sikerrel lépnek fel a Sepsiszentgyörgyi szemerjai templomban. Az elkövetkezendő időszakban, Kusztos Tibor lelkész-esperessel való megegyezés alapján rendszeressé válik és ma is érvényes az egyházi ünnepeken való fellépés, ugyanakkor a halottak napi szolgálat a temetőben és Havadtői Sándor volt református lelkész sírjánál. Itt hangzik el évente a dalárda repertoárjából a Himnusz az éjhez című Beethoven mű, valamint a Hazajár a lelkem című I. világháborús katonadal.
• Az 1989-es év nemcsak a társadalmi életben, hanem a művelődési életben is látványos fordulatot hozott, ami példátlan tenni akarásban, a 70 éven keresztül elfojtott nemzeti ösztönök szabadon szárnyalásában mutatkozott meg. A magyar Himnusz, a Székely himnusz, a Szózat betanulása és előszöri szabad éneklése a nemzeti ünnepekkor könnyeket csal a szemekbe.
• 1990-ben a dalárda részt vesz a Mikes ünnepségeken Zágonban, majd ugyanez év őszén sikeresen szerepel a bodoki egyházi kórustalálkozón. Ugyancsak ez évtől rendszeres résztvevője a Kőrösi Csoma Sándor emlékünnepségeknek.
• 1995-től tagjai vagyunk a Romániai Magyar Dalosszövetségnek. Rendszeresen részt veszünk a Kálvin napok alkalmával szervezett kórustalálkozókon, a városban működő kórusok évi találkozóján és igyekezünk a lehetőségekhez mérten minden fajta meghívásnak eleget tenni. Így jutottunk el a Râmnicu-Vâlceai református egyház meghívására a környékbeli szórványban élő reformátusok találkozójára és Temesvárra, egyházaink közötti testvérkapcsolat révén.
• 2003-ban Török Csorja Viola muzikológus, a karmesterünk lánya új zászlót adományozott a dalárda részére, amelyet temetéseken és kórustalálkozókon használunk.
• 2004-től, Csorja Ferenc tanár úr visszavonulása után, Antal Ernő kántor vezeti a dalárdát és ugyanakkor örvendetes módon új tagokkal gyarapodott a létszám, ami pozitívan új lendületet adott a további munkának.
• Dalárdisták a 140. jubileum évében, 2024-ben:
• 1. Bereczki Árpád
• 2. Deák Tamás
• 3. Demes József
• 4. Demes Mihály
• 5. Ferencz Botond
• 6. Ferencz István
• 7. Gábor Tibor
• 8. Kopacz Lajos
• 9. Kozma Lajos
• 10. Lukács János
• 11. Sass János
• 12. Sikó Árpád
• 13. Szántó István
• 14. Tusa Lajos
• 15. Tökbandi Barna
• 16. Ugron Attila
• 17. Veres Benedek
• 18. Vén Sándor
• Antal Ernő karvezető kántor

2024. szeptember 28.-án az Ignácz Rózsa Napok szoborkoszorúzási ünnepélyén. Képforrás

A dalárda repertoárját a sokszínűség jellemzi, az egyházi énekek mellett helyet kapnak a hazafias és a népi hangvitelű művek.

Próbálunk minden szempontból közösségi életet élni, és teljes lelkiismerettel kijelenthetem, hogy sikerült minden tekintetben összeforrott közösséget kialakítani.

Visszatérve az elhangzott Eötvös József-i gondolatra és átvive ezt a kovásznai kórusmozgalomra, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nagy múltú kovásznai kórusban való éneklés meghozta a gyümölcsét, hiszen jelen pillanatban városunkban 6 kórus működik több mint 100 taggal, egyházi, egyesületi vagy iskolai szinten és nagy a valószínűsége annak, hogy ez a jövőben sem lesz másképp.

Kovásznai kórustalálkozón, 2019-ben. Képforrás

A zene szeretete, az éneklés apákról utódokra generációkon keresztül öröklődött tovább, és így sikerült ezt a mozgalmat most már 140 éven keresztül átmenteni, ápolni és fenntartani a mindenkori társadalmi körülményektől függetlenül.

A 140 év alatt a kórusmozgalom minden bizonnyal hozzájárult, hogy Kovásznán minden korban az énekes zenekultúra fejlődjön, és az évtizedek során sokan megismerkedhessenek az éneklés lélekfelemelő örömével, a társas éneklés összetartó erejével. Az eltelt hosszú időszakban, attól függetlenül, hogy milyen néven szerepelt a dalárda az egyházhoz való közelségéhez nem férhetett kétség, sőt most már több évtizede a református egyház keretén belül működik, annak teljes mértékű támogatását élvezi."

Szántó István

Kovásznai kórustalálkozó, 2022. Képforrás