Csomakőrösön a közösség lélekmelengető programokkal köszöntötte idén is az adventi időszakot. A Sicton zenekar dallamai, Barticel-Kiss Eszter Orsolya lelkipásztor szavai és a csomakőrösi gyerekek örömteli előadásai tették emlékezetessé az alkalmat. Az ünnepi készülődés mellett az esemény a hála és a közös élmények ünnepe is volt. Aki nem lehetett ott, annak most elhozzuk az est hangulatát helyszíni tudósításunkban.
Házigazdánk, Barticel-Kiss Eszter Orsolya csomakőrösi református lelkipásztor pásztorlevelének kulcsmondata jár a fejünkben, ahogy belépünk a nagy csempekályha által lüktető melegre fűtött csomakőrösi kultúrotthonba. A Sicton zenekar tagjai már felszerelték a hangosítást, a színpad kézzel készített papírcsipkék és ajándékdobozok hangulatos díszítéseit viseli. Még 15 perc van kezdésig, várakozás és nagy csönd van. A kicsik Barticel-Kiss Eszterrel elvonultak még egy utolsó próbára, Kolozsi István, a Sicton zenekar vezetője a bejáratnál várakozva társalog, Ferencz Éva, egyesületünk elnöke, a nézőtérre ülve jegyzetel egy karácsonypiros borítójú füzetbe.
Áradni kezdenek a csomakőrösiek, hirtelen megtelik a terem. Széles mosollyal lépnek be, kezükben süteményes tálak. Minden a kályha melletti ünnepi asztalra kerül. A szeretetvendégségig az ízes falatok diszkréten várakoznak, akár a közönség a műsorkezdésre. Négy újabb padot hoznak be, hogy a leghátul állók is leülhessenek – a teltház és a szaladgáló sok kisgyerek megalapozza az ünnepi együttlét közösségi hangulatát. Minden nagyon meghitt, családias.
Amikor felvonulnak a színpadra a csomakőrösi gyerekek, a közönségben szinte kitapintható a büszkeség és a drukkolás – csak a pufók téli kabátjaikból kibújt kistestvérek járkálgatnak boldogan továbbra is a besötétített teremben. A falakon a Kőrösi Csoma Sándor Schöfft Ágoston-rajza, az egyetlen hitelesnek elfogadott portré, a részletes útvonalának térképe, a dardzsilingi sír kinagyított képmása villog a színpadi fényekben. Nem feledhetjük egy percre sem, hogy hol is vagyunk. Bennsőséges és ünnepi itt minden Csoma születési helyén, születése 240. jubileumi évében.
Barticel-Kiss Eszter Orsolya köszöntőjében az adventi készülődés időszakának megélése-átélése-túlélése árnyalatairól beszél, majd egy kinyomtatott színes időbeosztást felemelve jelzi: a közösségi médiában olvasgatva bukkant rá erre a kalendáriumra, és nagyon megörült, hogy praktikus dolgot talált, és hasznos adventi időbeosztásra lelt. Ám jobban megnézve kiderült számára, hogy a kalendárium időbeosztása inkább a „túlélés” iramának és öniróniájának terméke.
És a közönség morajló nevetése kíséretében, szerre kiderültek a részletek is. Ugyanis december első hete ebben az időbeosztásban az „Úgy teszek, mint ha dolgoznék” feladataként jelenik meg. A második hét a „Már nem is teszek úgy…”. Hétvégéken a teendő: „Azt mondom mindenkinek, hogy karácsonyi ajándékokat vásárolgatok és levelet írok az Angyalnak”. Vágül egyetlen nap, amikor "Észvesztve megoldok ma mindent" szerepel a "tervben". Karácsony napján az őszintén beütemezett teendő: "Tönkreteszem a szervezetemet a temérdek elfogyasztott étellel." Szilveszter napján pedig értelemszerűen: "Szembesülök azzal, hogy egy újabb stresszes, elpazarolt, rossz év telt el."
Biztosan, mindannyiunknak vannak ilyen napjaink is, és szembesülni ezzel a kalendáriummal nagyon hasznos – mondta Barticel-Kiss Eszter Orsolya, rámutatva: de Istentől kaptunk egy „Fehér Lapot” is, és a segítségét kérve elcsendesedhetünk, és akkor nem pusztán ennek a kalendáriumnak az igazságmagvával kell folyamatosan szembesülnünk.
Mint fogalmazott: az, hogy itt vagyunk az ünnepen, a közös elcsendesedés jele is, és arra törekszünk, hogy az ünnep tegyen minél többet hozzá, ne pedig elvegye az erőt, a nyugalmat.
A bevezetőt követően Demes Judit énekelte el az Ó, Jöjj! adventi dalt, majd a csomakőrösi vallásórás gyerekek dalolását hallgathattuk meg. A csomakőrösi fiatalság képviseletében Borboly Boglárka karácsonyi példamesét olvasott fel az elégedetlenségből örömre változó nézőpontváltásról: a Wass Albert favágó-meséje arra figyelmeztet, hogy az igazi csoda kulcsa az, ha a meglévő kincseinknek örülünk és azokat meg is osztjuk a közösségünkkel.
„Dörzsöljük mind meg a szemünket, kérjük el karácsonykor a csodabalzsamot: lehet minden egyes nap ünnep” – összegezte Barticel-Kiss Eszter, rámutatva: "éppen az asszony testvéreknek köszönhetően a szeretetvendégség és előadás utáni beszélgetésre invitálás a bizonyíték".
Színpadon a Sicton együttes tagjai
Ezt követően állt színpadra idén is a Kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyerekotthon Sicton zenekara, melynek tagjai: Jonica Dorottya (billentyűk, ének) és Jonica Orsolya (dob) testvérpár, Jakab Krisztián (bőgő, ének) és Kolozsi István (gitár, ének). Kolozsi István együttesvezető jelezte: az elhangzó hat dal között két saját szerzeményt is előadnak, amelyet az együttes tagjai együtt szereztek és írtak. A jövőt fürkésző daluk mellett így meghallgathattuk a hargitafürdői mókusokról szólót is, és az ünnepségen levő kisgyerekek számára az is kiderült: bizony a Mikulás Hargitafürdőn szokta letenni a szánját, amikor hó hiányában nem tud besiklani a Kovásznai-medencébe.
Az együttestől Pintér Béla-dalokat és a közismert Piramis-dal, a „Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek” dallama is fölcsendült, majd, visszatapsolván az együttest, a Csendes Éjből is hallhattak egy részletet, és bizony akadt felnőtt is a közönségben, aki együtt énekelte a szöveget a zenekarral.
Barticel-Kiss Eszter Orsolya és Ferencz Éva
A műsor végén Barticel-Kiss Eszter Orsolya Ferencz Évának, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola elnökének adta át a szót, aki elmondta: egyetlen dolog a legfontosabb most, a hála: hála azoknak, akik előttünk jártak, azoknak, akikkel most együtt járunk, hála a gyerekeknek a programokba való bekapcsolódásért és a szülőknek, akik biztatják erre a gyerekeket, hála azért, hogy az egyesület második otthonaként együtt tevékenykedhet a kőrösiekkel.
Az egyesületi elnök édességcsomagot adott át a csomakőrösi gyerekeknek, zárszavában pedig Barticel-Kiss Eszter Orsolya megköszönte a szervezői támogatást, a terem díszítését, a szeretetvendégség felajánlást a református nőszövetség tagjainak és a résztvevőknek.
A legfinomabb hájastésztát minden bizonnyal Csomakőrösön készítik...
Az egyórás műsort követően oldott hangulatú szeretetvendégség következett, ahol az ínycsiklandó édességek kínálgatása mellett jó beszélgetések zajlottak. Köszönjük mindenkinek az élményt, úgy érezzük, sikerült idén is Csomakőrösön – a pásztorlevélhez híven - „Együtt Öltöztetni Díszbe Mindazt, Amire Hatással Lehetünk”.
Képtárunk a szeretetvendégségről itt érhető el: link
Képtárunk az előadásról itt tekinthető meg: link