Különleges,"Elfojtott és győztes felkelések Temesváron: helytörténet Dózsa Györgytől Tőkés Lászlóig" című előadással kezdi az újévet egyesületünk. A kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében január 21-én, 17 órától Gazda Árpád újságíró mutatja be felfedezését, amely szerint egyazon helyszín két történelmi esemény központja volt Temesvár:
- 1514-ben itt végezték ki Dózsa Györgyöt, amelyet a korabeli források szerint Mária-jelenés kísért.
- 1989-ben innen indult az erdélyi népfelkelés, amely a diktatúra bukásához vezetett.
A temesvári Mária tér különleges jelentőségét a két esemény között felfedezhető időbeli és térbeli összefüggések adják.
A helyszín évszázadokon át szent helyként volt számon tartva, majd 1905-ben itt épült fel az a református templom, amelyből a forradalom elindult.
Gazda Árpád előadása betekintést nyújt mind a történelmi, mind a spirituális háttérbe, amely összeköti ezeket az eseményeket, és megvilágítja a helyszín különleges szerepét a történelemben.
A meghívott beszélgetőtársa: Ferencz Éva egyesületi elnök
Mindenkit szeretettel várunk!
Az előadó névjegye: Gazda Árpád (szül. 1966, Kovászna) újságíró, Gazda József és Olosz Ella fia. Temesvári egyetemista évei alatt az 1989-es események szemtanúja és részese volt, Tőkés László környezetében tevékenykedett. Négy napig tartó fogsága után a forradalmi események nyomán szabadult. Fizikus diplomát szerzett a temesvári egyetemen, majd újságírás szakon végzett az ELTE-n. Dolgozott a Romániai Magyar Szó, a Szabad Európa Rádió, az Erdélyi Napló és a Krónika napilap munkatársaként, majd a Magyar Távirati Iroda kolozsvári tudósítója volt. Jelenleg a tulajdonos által nyomtatott kiadását időközben 2022-ben számos más erdélyi lappal együtt beszüntető Krónika online felületének főmunkatársa. 2002-ben jelent meg „Mikor kicsi voltam, magyar voltam” című riportkötete a Kriterion Könyvkiadónál.